Best of Homár

Best of Homár

Hasztalan ment a használt autóért a reménybeli vásárló

2016. október 04. - atpijkamo

shutterstock_299173520.jpg

Vacak érzés, ha az ember beleéli magát egy autó megvásárlásába, aztán kiderül, hogy potyára vízionálta magát az új kocsiban csapatva a faluban, a telepen vagy a körúton, mert nem jön össze a biznisz. Ami még ennél is rosszabb, ha úgy tűnik, hülyének nézték az üzletelés közben. Pedig akár annak is örülhetne, hogy nem sétált bele a csapdába. 

Kedves Tékozló Homár és Olvasói!

Sajnálatos módon velem az alábbi eset történt meg, ami azóta is zavar picit.

Használtautó-n nézelődtem, első körben csak unaloműzéskép, mikor egy nagyon csábító hirdetést találtam, képek alapján egy meseszép Lexusról. Fel is hívtam a hirdetőt, hogy mit tud mondani az autóról.. mondanom sem kell, meggyőzött! Megbeszéltünk egy személyes találkozót, miután megegyeztünk egy előzetes árban, amiért beszámolta volna a jelenlegi gépjárművem, s a különbözet kifizetését illetőleg, már a bankkal is a papírmunkák elintéződtek. Ez idő alatt, az első telefonos beszélgetésünktől számolva, igaz eltelt pár hét, de semmi baj, mivel szóbeli ígéretet kaptam, hogy a megvásárolandó autót tartja nekem, már csak amiatt is, mivel az üzletbe bevont banki hercehurcán is túl voltunk.

Tovább

Meddig kell várni a pénzre, ha benyelte az atm?

The Crazy One 3om [15:26:04] apti reggel vizsgáról, illetve szavazójogról írt.
Nos, Béláim, szerintetek a posztoló tizes skálán mennyire életképes ?

Manyecs [15:28:27] Hát, én ismerek egy otp-s fiókvezetőt, pösti, Lacinak hívják, rózsát biztos adna..:DD
De mégis mit kellett volna csinálniuk...

Terézágyú [15:28:58] Egy kicsit ingerültnek tűnik a pószter...

borso [15:29:48] otépénél számládnak lenni? gáz.oltári nagy gáz. a posztoló nem életképes.

a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás [15:30:13] @The Crazy One 3om: Kellenének neki emberi kapcsolatok. Szülők, testvérek, nagybácsik, barátok... azok kisegíthetik. Ha most indult neki az életnek, akkor valahonnan csak jött. Ha már benne avn egy ideje, pár havi megtakarítása csak van váratlan helyzetekre.

Persze van olyan. Pl. aki menekültstátuszt kap, kidobják az utcára egy fillér nélkül, fedél nélkül, mehet amerre lát.

Terézágyú [15:32:10] "A mai napon egy eléggé sajnálatos dolog történt velem amit megosztok, hogy mennyire nem lehetsz elővigyázatos!"

Ez ellen hogyan lehet elővigyázatosnak lenni????
Hacsak úgy nem, hogy spórolni kell, hogy mindig legyen tartalékod...

Tovább

Nem mind fehérarany, ami ezüst, sőt, konkrétan semmi

Terézágyú [09:53:11] Rendőrség. Jól tetted.

The Crazy One 3om [09:55:25] a műkörmös értékbecsüs? A hatezer forintos értéket miből állapította meg? A fehérarany szótól meg herótot kapok...

Terézágyú [09:56:28] @The Crazy One 3om:

de utána ott van, hogy "Ezután a baratnőm elvitte még egy ékszerboltba is, ott is azt mondták, hogy ezüst, vigyük vissza, és ha nem veszik vissza, tegyünk feljelentest.)"

Manyecs [09:57:45] Az anyja szemit ez dúlva..! De mér pont Alaszka..????
te azt hiszed azért mert frekventált helyen van egy üzlet már minden tiszta. az egyikben most záratták be a kínait olyan szabáJtalanságokat találtak csuhajj!! Énse gondoltam volna.
Részvényem. Nekem a fogorvos fúrta le az eljegyzési gyűrűmet mert eltörött az ujjam.:D na az basszus színarany volt frankón jót röhögtek a fogorvosnál az szkt-ban mikor a sebészetről átküldtek klassz volt hogy a dokinéni fújogatta hogy ne égjen meg a bőröm fúrás közben ....az arany kifejezetten jó!!:D..mire lejött asse tudtam miért zokogjak :D..ezek meg röhögtek nnnna :D ON

metal [09:58:02] "nne egy kis önkéntes jogi segítség is, mert erre nekünk nem telik, ezért is szeretnénk az Önök segítségét kérni. "

De "fehérarany" jegygyűrűre tellett:)

Tovább

Korfun hagyta utasát a Wizz Air

Tehetséges ugandai buzi [11:15:53] Vicc-air...

Darth Revan [11:18:03] Ha jol ertem az utas lemaradt a wizzair geprol, mert nem csekkolt be idoben es most emiatt merges a wizzairre?

Homár Hilda [11:28:58] @Darth Revan: azért mérges, mert ott volt, le-föl rohangált, de nem kapott tájékoztatást arról, hogy hol csekkoljon be, vagy ez a rész nem volt meg?

szcsongor [11:32:56] @Darth Revan: Igen, jól érted. Ehelyett vettek kurvadrágán jegyet más járatra, amit nyilván megtehetett, mivel ott még nem zárták le a rendszert a Wizz-zel ellentétben. De ettől még az Aegean lett a Szent Légitársaság, a Wizz meg a sátán.

A poszt meg tipikus "rossz helyesírású kisember panaszlevelet ír" kategória. Korfu (vagy görögül Κέρκυρα) nevét meg ennyi erővel hollandul vagy kínaiul is lehetett volna írni, nem kell mindig ragaszkodni az angolhoz :)

Roltii [11:35:37] megint csak a posztoló maradt le a gépről, és mindenki mást elvitt? Hmm, biztos a Wizzair a hibás...

M. Péter [11:39:58] @szcsongor: A Wizzair is így írja, de nem ez a legfontosabb dolog.

CID.. [11:40:26] @Darth Revan: szerintem, nem érted jól, de gondolom nem ez lesz az utolsó eset:)

Tovább

"Károly egy paraszt, aki rontja a bizniszt"

Tehetséges ugandai buzi [11:11:36] Láttam az OBI-ban mozgásérzékelős lámpát.

Problem solved, jöhet a következő post.

Amúgy a sonkatál kurva jó Lérántéknál. Tíz éve járok oda, soha nem tapasztaltam olyat, mint amit a postoló leírt. Hilda! Most is felvettétek a kapcsolatot az érintett borozóval, ahogy korábban mondtad, a halgattassék meg a másik fél is alapon?

ROTFL Manó [11:13:19] Hja, ha én lennék a konkurrens borzó, aki elől Léránték elviszik a fizetővendégeket, én is ilyen panaszokat küldözgetnék a homárnak.

Darth Revan [11:21:59] Mennyibe kerul egy mozgaserzekelo beszerelese?
3-5 ezer forint?
Egyszerubb azt beszerelni, mint a WC elott lesben allni :D

ghck [11:24:46] "párommal Badacsonyban töltöttük a napot. (én a pár férfi tagja vagyok)"
Ejjj... Akkor faszé' nem írod, hogy a csajoddal? Vagy ő is férfi? Buzievagy?

230e [11:25:58] Kicsit terjengős a poszt.

Tovább

A kutya mint hibás árucikk

jaratszervezo [12:57:10] első?

Darth Revan [12:58:27] nem a torzskonyv a garancia az egeszseges kutyara, hanem az, hogy keverek kutya es nem belterjes szaporulat reven jott a vilagra.

Bruszli [13:02:10] Őrizze a házat oszt jóvan. A kutyakiállítás meg = állatkínzás.

The Crazy One 3om [13:02:47] nálunk 3 fajta kutya vn, semmi több. Farkas, vadász és patkányzó

Attila F [13:04:24] Bár úton-útfélen kiírják, valójában a "pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el"-elve soha nem is létezett.

Manyecs [13:20:36] De akkor hamis a törzskönyve. Onnantól kezdve már nem fogyvéd hanem rendőrségi ügy. Szerintem. Kábé..

Tovább

Telefonos értékesítésre állt át a hirhedt Országos Telefonkönyv Kft.

Hilda önmagát (az egész posztot) kimoderálta

Régi motoros az Országos Telefonkönyv Kft., szinte a Homár indulás óta bérelt helye van oldalunkon. Az alábbi levél szerint alapján idén némi profilváltást hajtottak végre, és a Matáv-számlának álcázott beugatás helyett telefonon próbálnak netes telefonkönyvi megjelenést rátukmálni a kősziklánál kicsit is kevésbé határozottakra, majd fenyegestéssel pénzt behajtani. Idén 40.000+áfa, vagyis 50.800 ft a tanulság ára.

Újfajta telefonkönyves csalásra szeretném felhívni a figyelmet: ha az Országos Telefonkönyv Kft. hív telefonon, jobban teszi mindenki, ha nem mond semmit, és azonnal lecsapja a kagylót. 

A cég üzletpolitikája ugyanis abból áll, hogy felhívják a nyilvános cégjegyzékben szereplő kis cégeket - ahol valószínűsíthetően nincs külön szervezet, és a cég képviselője veszi fel közvetlenül a telefont -, aztán megpróbálják beugratni, és egy amennyire kéretlen, annyira értelmetlen és túlárazott „szolgáltatást” rásózni.

Tovább

Könnyen így járhat ön is, ha előre vesz repülőjegyet

ROTFL Manó [10:38:20] Mindjárt én is előr veszek valamit.

patti79 [10:41:27] A "fogyasztóvédők kontaktálásáért" újabb 2.450 Huf-ot számláznék nekik.

Csokis [10:54:56] A Wizz nem az engedékenységéről híres, de ez esetben teljesen rendben van, amit csináltak. Az, hogy az utas előre lefoglalta a jegyét is, meg a szállását is, az tény, de az olcsó árért cserében vállalta a kockázatot. Van flex jegy, meg flex foglalás, csak hát az nem 10 euró.

Kimoderálva: The Crazy One [11:09:00] mi a picsát csinált a fogyasztóvédőkkel?

Kimoderálva: tokapi [11:09:50] Elso.

lakit [11:55:02] @Csokis: A flex itt miben segített volna?

ROTFL Manó [12:23:43] Jóóóvan Hilda, buksisimi, látom kijavítottad az elgépelt címet.

É2I [13:02:07] Ebből se lesz Edei magasság. Sajnos szimpla így járás esete.
Csak ilyenkor gondolkozik el ez ember, hogy mi a fészkes fene értelme van előre lefoglalni valamit is, ha a szolgáltató részéréről max a bekerülés értéke fizetendő vissza, az igénybevevő meg annyit nyer, hogy lesz helye, majd, x nap múlva.
Egy nagyobb kompenzáció azért a vevő részére is megnyugtatóbb lenne. No meg a szolgáltató részéről is átgondolandó, ha pl. másfélszeres visszatérítést kellene fizetniük ilyen változások miatt. Nincs arányban a vevőnek okozott gond -nem, nem csak kellemetlenség-, ha erre alapoz, szervez bármit is.

Tovább

Gratulálunk, ön nyert! Ja, nem.

Terézágyú [10:37:49] nagynyertes? nagynyeremény? újszavakat találkia szerencsétlenjátékzéerté?

Terézágyú [10:39:43] "fehéren feketén leírtam, mit tartanék korrektnek"

Le.
És a cég is leírta, hogy szerinte ez így vót korrekt.

Terézágyú [10:43:02] Hagyd ott az ilyen szar céget, oszt kész. Többet ne vásárolj náluk.

Kimoderálva: Terézágyú [10:45:41] Na mi van, magamban beszélek???
Még jó, hogy nincsenek macskáim, mert végképp zakkant öregasszony lennék...


Tehetséges ugandai buzi [10:57:03] Azt mondják a lottóra, hogy a bolondok adója.

Kimoderálva: Firestarter.18 [11:05:22] @Tehetséges ugandai buzi: Látszik is a poszteren, nem?

sugargiraffusplumps. [11:18:43] ha a pószter megnézte a nyerőszámokat majd osszevetette a megjátszott számaival és megállapította hogy van egy hármasa akkor mégis mit gondolt ezután ?

Tovább

Es wurde ein wenig mehr, bleiben?

sáros_tehén [15:46:54] Kár volt kifizetni.

AzUtazó [15:47:51] Vadász... vadász.. nem kellett volna fizetni.

The Crazy One négypontnulla [15:49:34] "Lenzl’s -sékkel " ____ mit? ezt ti ki tudjátok mondani?

borso [15:50:07] Mikor jutunk már el odáig, hogy ha 24.000.-Ft a visszaigazolás, akkor NEM, ismétlem NEM fizetünk ki 40 ezret???????? Ha a panziós elkűrta az az Ő hibája és az Ő költsége!!!

Attila F [15:53:44] Egyértelmű lehúzás; de mi a jó életnek kellett kifizetni? Mit csinált volna a tulaj, túszul ejt titeket?

ozur [16:08:27] A poszt címe meg micsoda? Ha ezt te írtad Hilda, akkor tanulj meg németül! Ha meg az említett alkalmazottak, akkor azok nem is németek voltak.

FDToth [16:09:39] Igy teljes egeszeben a posztiro hibaja. Annyit fizetsz, amennyiert foglaltal. Majd az adott szallasado rendezi a szallas.hu-val, nem kell aggodni... Sosem ertettem azokat, akik kepesek tobbet fizetni, mint amennyi a visszaigazolasban szerepel. Jo megoldas lehet meg az elote fizetes, akkor ilyen problema nem fordulhat elo.
Mondjuk 5-en egy szobaba... Eleg igenytelen ilyen formaban...

Tovább
süti beállítások módosítása