Best of Homár

Best of Homár

Homársirató

2017. július 19. - atpijkamo

Szóval HH-nak megint sikerült pontot szereznie, Cicmen távozott. Nem hiszem, hogy ez a legalja, akármennyire is annak látszik. (Senki nem vádolhat engem elfogultsággal Cicmen irányában, bár mindketten jobboldaliak vagyunk, ő fideszimádó, én fideszgyűlölő, egy kanál vízben meg tudjuk fojtani egymást.) A Tipikus magyarok posztban lehet megtekinteni a végjátékot. Egyszer személyeskedett HH-val, kibaszta. Azért személyeskedett, mert már korábban is kibaszta. Elértünk oda, hogy azért utálják HH-t, mert törölget, és azért törölget, mert utálják. Önfenntartó folyamat.

Eleve figyelmeztettem HH-t hogy ne töröljön, mert ahhoz nagyon egyenes, következetes jellem kell. Ebben SEM hallgatott rám. Az is mutatja a törölgetés következetlenségét, hogy Dikusz is azt mondta, távozik. Pedig ő ultra-udvarias, mindenért bocsánatot kér, azért is bocsánatot kér, hogy bocsánatot kér.

Mondanám, hogy tőlem nem szabadul HH, de azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb kedvem van odamenni. Jobb általános fórumot nem tudok, egyelőre maradok a süllyedő hajón...

Tipikus magyarok

Sáros Hilda [09:54:26] Autó eladást nepperekre bízni....
Mondhatni meg is érdemled..

Nincs egy megbízható barátod itthon aki ugyan ezért a jutalékárt megcsinálta volna neked??

enrico palazzo [09:56:22] BMW. Ez mindent megmagyaráz.

Kimoderálva: esszentiále parókiakomédia [10:00:33] Végre egy ékezetmentes anyag. Kocsiguru, lol, elképzelem az udvaron álló lovaskocsikat, futóLEDfénnysorral elölhátul. A hajtó kalapján BMW logóval, kézben ostorral.

Kimoderálva: Terézágyú [10:01:17] Na mivan, már lehet magyarozni????

Szegény pószternek ellopták az ékezetes karaktereit.
Szóval éppen olyan igényes, mint a többi magyar.

Tovább

Mire garancia az ingatlanközvetítő?

.

Terézágyú [15:29:46] Pószter, mindenben igazad van, az ingatlanközvetítő iroda is meg az ügyvédek is csak bőrlehúzók...
... dehát gondolhattál volna erre, amikor vettél egy lakást "befektetési céllal", hogy ez rizikós és ezzel rengeteg munkád lesz NEKED, mert az nem úgy van, hogy mostantól dől hozzád a lé... :(

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One [15:32:51] Zálogból visszamaradt új arany ékszerek kaphatók szinte fél áron. Hogy hol?

Terézágyú [15:34:18] "Nyilván való, hogy hosszú évek óta albérletről albérletre jár és ugyan azzal a forgatókönyvvel károsítja meg sorstársaimat. Biztos vagyok benne, hogy éppen most is ezt teszi. Hat évvel ezelőtt egy másik ingatlanközvetítő közvetítette ki"

Kollégiumi szobatársa volt az ingatlanközvetítő iroda főnökének...

Terézágyú [15:42:26] "Mire garancia az ingatlanközvetítő?"

Semmire az égadta világon. Sőt.

Örülök, hogy segíthettem

Tovább

Michael Fassbender hőszivattyút kapott ajándékba a Hermina Bautól

Terézágyú [09:24:04] Ez nem olvasói levél, hanem saját találat, Hilda? :)

enrico palazzo [09:25:58] Zuglóban évekig reklámozta magát egy szerviz Schumacher képpel, illetve hasonmással. De a reklámokban felbukkanó kamu szakemberek is megérnek egy misét.

Terézágyú [09:27:09] Én már a múltkor is akartam mondani, hogy nekem a profilkép is gyanús... azon is egy szinész van :)

milyen nőazilyen [09:32:58] Pffff, nekem Elyas M'Barek jobban begyün :D

Pink Petsch [09:34:12] Ezek nem lehetnek ennyire idióta barmok! De most tényleg! Mert az, hogy egy Schumival reklámozott egy szerviz, csak megmosolyogtató (és egyben biztos támpont arra, hogy oda kocsit nem viszünk), hiszen a leghülyébb ember sem gondolta azt, hogy Schumi ott gályázott, különben sem autószerelő ugye. No de, egy ismert szinész képével reklámozni, mintha az vásárló illetve a házuk lakója lenne! Ezek tényleg idióták!

Pink Petsch [09:35:53] @Terézágyú: A profilkép egy sima stockfotó. Kérdés, hogy fizettek-e a használatáért, vagy csak simán ellopták.

milyen nőazilyen [09:38:50] @Pink Petsch: Főleg, hogy egy ideje szobanövényben nyomja

Pink Petsch [09:41:29] @milyen nőazilyen: Na igen, szegény feje. De gondolom, ez még azelőtt volt.

milyen nőazilyen [09:58:00] @Pink Petsch: jah, ha itt gályázott volna nem mehetett volna svejcba síelni, jobban járt volna szegény feje

Kimoderálva: Manyecs [10:03:14] hé, ez a szerelőm!! :D :O még a frizkója is hasonlít.csak barna. mega szeme is , és mindjárt ketttő is van belőle!! Ez a H.Bau mindenhol hirdet mostanában...:(

Tovább

"Az, hogy nálatok mi a hosszúlépés, és nálam mi, az szubjektív!"

Zöldegér [08:39:30] És ki az ördög fogja olvasni a panaszleveledet?

Kimoderálva: sáros_tehén [08:48:55] 2 deci bor miatt egy homár poszt.
Kedves Csilla. Kaptok tőlem egy üveg bort. És még dugni sem kell érte.


Cycmen [08:49:39] Én egy korsó rumot kérek, meg valami erőset!

Kimoderálva: Cycmen [08:51:03] @sáros_tehén: Kedves Csilla. Kaptok tőlem egy üveg bort. És még dugni sem kell érte.

Ha nem kell dugni, kérhetek én is egy üveggel?


Kimoderálva: rocksziklai szatyorkőzet [09:01:08] Pfejj, de imádtam mindig is a vendéglátósokatt! Mind "észre", mind mentall itásra. aptijkamó nincs sehol? Nem használ ám ő fájlkezelőt! Sáros a tehén, kurvára sáros, le kell tisztíttni!:D
@Cycmen: kárhetsz.


sáros_tehén [09:01:36] @Cycmen: Majd ha írsz egy ilyen szánalmas és értelmetlen homár posztot beszélünk róla ;)

Tovább

Whereismypacket.jpg

Csokis [14:10:26] Bezzeg a Webox két nap alatt megjött. Igaz, most januárban adták fel.

enrico palazzo [14:11:33] Karácsony és szilveszter között hány munkanap is van? Kellemetlen és megengedhetetlen, de ezt előre lehetett tudni.

És könyörgöm ne nevezze magát senki művésznek, annyira szánalmas, hogy nem tudom elmondani.

Csokis [14:13:06] A poszter egyet tehet: megkéri a feladót, hogy az ottani DHL-nél kérdezzen rá. Ő, mint fogadó még csak nem is panaszkodhat. (Legalábbis anno engem a M. Kir. Posta ezzel pattintott le. Vissza is ment a csomagom a németekhez, fizethettem újra a küldést.)

Tshu-hash [14:13:47] Allamositani kell, Nemzeti Postara atnevezni, es onnantol kezdve minden jobb lesz.

Cycmen [14:17:54] @enrico palazzo: És könyörgöm ne nevezze magát senki művésznek, annyira szánalmas, hogy nem tudom elmondani.

Én az értelmiségitől hányok sugárban!

Terézágyú [14:19:24] @Cycmen:
"És könyörgöm ne nevezze magát senki művésznek, annyira szánalmas, hogy nem tudom elmondani."
"Én az értelmiségitől hányok sugárban! "

Azért a kettő nem ugyanaz...

Tovább

Télvíz idején kellett elköltözniük, mert a Főkétüsz hónapok óta nem bír szakvéleményt adni

nemma [14:35:02] Hohó! Még nincs komment!

a gyűlölködő uszítás eredménye egy rendőr meghalt [14:36:15] Leszarnám és fűtenék. A garanciát is leszarom, vagy majd azt hazudom, hogy az engedély kiadása előtt nem használtam. Basszákmeg.

A Főkétüsz sok élvig évenként kijött, és lehúzott párezer forintra. Most a katasztrófavédelem elvette tőlük a kéményellenőrzést, mehetett a fenébe a sok ingyenélő. A katasztrófavédelemnél meg katasztrófális a helyzet, így nem jönnek. Ne is jöjjenek, kellenek, mint hátamra a púp. Magam is meg tudom évente nézni, szelel-e a kémény.

Tovább

Cipőt a cipőboltból, elemes bútort NE az Ikeából

Terézágyú [10:13:55] Nem értem, milyen szegéJ - de biztos szar érzés...

Lalikám [10:18:29] tragédiJa :)

Terézágyú [10:21:53] "Azonban a szín, amiből vettem az első adag szekrényt, megszűnt, mire a második adag szekrényt vettem."

mennyi idő telt el a két vásárlás között?

aptikjampó [10:25:48] @Terézágyú: Én meg az elemes bútort nem értem! Tegyek bele Duracelt? Maargit!!!!

Terézágyú [10:27:22] @aptikjampó:
nem vagyok se asztalos, se ikea-vásárló...

Manyecs [10:27:59] @Terézágyú: az a sz.r amikor hazamész, kicsit kapatosan és eltér a szegély és a mintázat színben, aztán mikor már behánytál a vécébe rájössz hogy egy emelettel lejjebb mentél!

Szerintem lesz Ikea, igen, Svédországban!! :D
manapság olyan egyforma minden bútor szerintem..

Terézágyú [11:05:48] @Manyecs:
nem szoktam kapatosan hazaérni.

Tovább

Nem bírja a karácsonyt a posta

Antalbaba [16:33:49] Ééés újra?

Antalbaba [16:37:55] Az időgarantált is olyan, mint a gyerekbiztos;-) Biztos csak a gyerek tudja kinyitni...

gabors [16:41:59] Allamostani a gecibe !!! Atnevezni Nemzeti Postara es Lazar "ur" felugyelete ala vonni. Es aki barmilyen Nemzeti akarmit kritizalni mer azt meg bele a dunaba !!

Treff Bubi [17:08:43] Az ügyfelek tehetnek róla, nem vásároltak elég kaparós sorsjegyet, meg életbiztosítást az ablakoknál, hát elfogyott a pénz.

Kimoderálva: The Crazy One 3om [17:13:24] Szegény róland, nem elég, hogy már a születése pillanatában a saját geci kurva anyja kibaszott vele elég rendesen és még a pósta is szivatja? Róland, akarsz körszakállt?

megamedve [19:07:29] @The Crazy One 3om: kiváló! Tartalmas, okos, lényegi hozzászólás volt a témához! Remélem az élet egyéb területein is csillogtatod magadat!
(Csak azt tudnám, hogy miért engedik az ápoltakat a klaviaturához?)

Tovább

Hasztalan ment a használt autóért a reménybeli vásárló

Terézágyú [14:17:13] "Lehalkítottam a zenét az autómban, ahogy behajtottam"

De rendeeeeeeeeed vaaaaaagy.... Mondjuk esetleg ha ki is kapcsoltad volna azt a k**va rádiót! vagy manapság össze van kötve a gyújtáskapcsolóval a rádió? Ha jár a motor, akkor szól a rádió??????????


sarostehen [14:22:28] Péter.. ha ennyire jó vétel akkor nem hetekig baszakodunk hanem
1. megnézzük, megnézetjük szerelővel, szervizben
2. ha rendben van akkor foglalót/előleget adunk

Ha mégis eladják utána lehet pampogni.
Telefonos érdeklődőknek és sem szoktam soha semmit félrerakni. Jöjjön el, és vegye meg.

Simán lehet hogy megunták a hetekig tartó "ügyintézésed" és eladták másnak.
A posztból azt olvasom ki hogy egy fillért sem adtál nekik. Akkor miért is kéne nekik félretenni neked a kocsit?


The Crazy One 3om [14:23:30] jönnek neked egy bocsánatkéréssel? Bicsi-bocsi! Itt van neked rögtön kettő. Tehát most az adósom vagy.

ugyanitt rönő szenik eladó!

Tovább
süti beállítások módosítása